Bár viccesen hangzik, ez egy igen komoly teszt. A gyerekorvosunk a többi vizsgálat mellett ezt is felírta - rutinból. Többször is hangsúlyozta, hogy ez a többi vizsgálattal együtt jár, és hogy ne aggódjak, a bölcsi, a tél, és az átlagnál több hörghurutos gyerek miatt betegszik meg mindig Maxim. Nem is izgultam, míg a kolléganőm segítségével meg nem fejtettem a beutalót és utána nem néztem, hogy mire is való a vizsgálat. (Kis magyarázat: az igazololások, számla, receptek mellé három beutalót is kaptunk akkor, és nem bírtam mindent megjegyezni.)
Szóval egy veleszületett, génhibából eredő, nem gyógyítható betegséget - cisztás fibrózist vagy mukoviszcidózist - zárnak ki ezzel a teszttel, ami több szervet érint, és általában légzési panaszokkal jár. Azért nagyon reméltem, hogy semmi ilyesmiről nincs szó Maxim esetében, és végül mindent rendben találtak, de maga a vizsgálat körülményes volt. Az első nehézség a fülgyulladásával kezdődött, mert lázasan jobban izzadunk, így a teszt nem hoz megbízható eredményt. Az orvos azt mondta, ha Maxim nem lesz pénteken reggel lázas, akkor megcsináltathatjuk. Mivel otthon maradtam és nem akartam újabb időpontra várni, nagyon örültem, hogy láznak nyoma sem volt pénteken. A kórházban azonban a nővér azt monta, hogy ha előző nap lázas volt Maxim, még a fokozott izzadás fenn állhat, úgyhogy valószínű pozitív lesz a teszt. Na de ez mind semmi volt ahhoz, amit Maximnak el kellett viselnie. Ne gondoljatok semmi fájdalmasra. Először két kis koronggal stimulálták az izzadást, majd kapott egy korongos karperecet, ami összegyűjtötte a verejtéket egy minicsőben, amit fél óra elteltével analizáltak. Nem találtak semmit, minden rendben volt, de az a fél óra kicsit lassan telt. Tudni kell Maximról, hogy hacsak nem feledkezik bele a játékba, tevékenységbe, nem szereti ha piszkos, vizes, morzsás a keze, nyújtja egyből, hogy töröljük meg. Nem viseli el, ha például felhúzzuk a felsője ujját, amint végeztünk az evéssel, kézmosással, kéri, hogy igazítsuk meg; ugyanígy, ha túl hosszú az ujja a ruhájának, jön, hogy hajtsuk fel. Szóval, kapott egy vastag karperecet, amit jól meghúztak, hogy ne mozduljon el, erre tettek egy meleg borogatást, és egy nagy fásliszerű gézt. Sikerült mindezekre ráhúzni a felsőjét, de az első pillanattól kezdve piszkálta, és kérte, hogy vegyem le. Az ezt követő negyed órában semmi nem volt jó, nem akart lépcsőzni, nem akart játszani. Aztán valahogy csak elfogadta, bár azért még legalább hússzor követelte, hogy vegyük le a kötést. Aztán nagy nehezen megértette, hogy mivel nem én tettem rá, én nem tudom levenni, meg kell keresnünk az ápoló nénit - neni -, és majd ő leveszi. Egyébként nagyon ügyes volt, nem félt a nővértől, aki egyébként nagyon kedves is volt.
Én nem tudom, más szülő hogyan csinálja, de Maxim nem bír az autóban ülni. Pár percet kibír, de aztán ki akar szállni. Persze rossz lehet, hogy oda van "szegezve" az üléshez, de most már nézelődik is, mert kilát az autóból. Ennek ellenére nem indulnék vele hosszabb útra sehova. 10 perc alatt otthon voltunk, de őszintén szólva, nem tudom, hogy az utolsó öt percet a kocsiban vagy az első öt percet a karpereccel bírta rosszabbul (értsd: visít, kisebb szünetekkel).
Magát az autót imádja, ha mászkálhat benne, nyomogathatja a gombokat. Miután haza értünk, azzal szórakozott, hogy egyik ülésről a másikra mászott. Amikor később kimentünk, akkor is az autóban akart lenni, de mivel folytatta a mászkálást, levettem a gumicsizmáját. Erre el kezdett sírni, és jó pár percbe beletelt, mire elfogadta, hogy ha ugrándozik az üléseken, azt zokniban teheti meg, a sáros gumicsizma a kertbe való. Vannak heppjei a drágámnak, már most, és nem is kevés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése