2011. július 7., csütörtök

Állatkerti kirándulás



Múlt szombaton még a szüleimmel együtt elmentünk az itteni kis állatkertbe. Már tavaly is voltunk ebben a parkban, ahol az állatokon kívül tematikus mesepark, kaland-játszótér fából, hagyományos hiper-szuper játszótér is helyet kap. Még az állatokat sem tudtuk végig járni Maximmal, a játszóteret sem próbáltuk ki (a pesti állatkerthez szeritnem nekünk egy hét kellene.) Maximot minden érdekelte, a fák, kerítés, madarak, majmok, úthenger.


A végén már nagyon elfáradt, ebéd után még csak megnéztük a pingvinek és óriáshalak birodalmát, de onnan csak a naa kokodit (nagy krokodilt) emlegeti, meg a majmokat, akik a fejünk felett mászkáltak. Vittük a babakocsit, de csak a felesleges ruhák, víz utazott benne, Maxim nem akart bele ülni. Pedig előtte héten többször is beleült, sőt még sétálni is el kellett menni a babakocsival.
A park levegője annyira tiszta, oxigéndús, hogy mindannyiunkat kifárasztott a séta.

 




Maxim ma a bölcsis nagycsoporttal és még egy kis csoporttársával ide mentek kirándulni. Fél 10-kor indultak és 4 körül érkeztek vissza. Mondanom sem kell, ez az első kirándulása, izgultam egész nap. Nagyon élvezte a buszt, mindent meg akart nézni, minden érdekelte (ki hitte volna). Hiába tette be Manuela a babakocsiba és hiába aludt a kis társa egy órát, Maxim csak a buszon szunyókált el visszafele.
Tartottam tőle, hogy majd nem élvezi annyira a nagyobbak miatt, de ezen felesleges volt aggódnom. Ott ebédeltek, aztán a bölcsiben uzsonnáztak. Nagyon nyűgös esténk volt, de szerencsére nagyon jól aludt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése