Csakúgy mint tavaly, a Balatonnál álltunk meg néhány napra Luxemburgból jövet, július végén. Gyenesdiáson foglaltam szobát négy éjszakára egy kisebb hotelben, amihez kemping is tartozott. Szerencsére a strandra vezetett egy rövid út is gyalogosan, igaz egy szakasza a bicikli úton, ami néha veszélyes volt a két gézengúz "én megyek elöl" játéka miatt. Minden szép és jó lett volna, ha az idő egy kicsit kegyesebb hozzánk: kifogtuk a 18 fokra lehűlést. Nem igazán számítottunk rá, nekem egyetlen melegetítőm volt, Norbi meg az esőkabátját felejtette otthon. Végül kedden strandoltunk, többnyire felhős volt, egyszer pár csepp esett is, de a víz melegebb volt mint a huszon fokos levegő. Maximot nem lehetett kiszedni, Robinnal sokat homokoztunk és játszótereztünk, mert a Diási strand tényleg szuper, ám a borús idő miatt nem volt semmi program viszont belépőt sem szedtek. Így a tömeget is megúsztuk, kár, hogy a másik két nap esett. Sebaj, akkor kirándultunk. Hétfőn délben értünk a tapolcai tavas barlanghoz, és mivel rajtunk kívül az ott nyaralók nagy része is a barlangra szavazott, nem vártuk ki a sort, mert több mint két órát nem ért meg a dolog. Átautóztunk a sümegi várba. Nagyon jól megcsinálták, pont kifogtunk két programot, egy tornász lány tüzes buzogánnyal, fáklyákkal táncolt, aztán a vár bolondja műsorozott. A gyerekekre is gondoltak, falovon lehetett a hétfejű sárkány fejeit kiszúrni, kecskét simogatni. Íjaztak is a fiúk, bár ez külön fizetős volt.
Ahogy írtam, kedden strandoltunk, még jó, hogy Norbi erősködött, menjünk aznap, mert szerdára naposabb időt ígértek, még jó, hogy hallgattam rá, így tudtunk egy napot strandolni. A szállásról az út egy nádason át vitt, tele csigákkal, Robin nagyon élvezte, mindig hozott egy csigát haza, illetve egyet a strandra is. A kicsiket jobban szerette, azok egy idő után kibújtak a házból, másztak a kezén: Szerintem ő egy fél napot el tudott volna csigázni.
Kedd este cirkuszba mentünk. Későn, 8-kor kezdődött, így a szünetben negyed tíz fele mi eljöttünk, idegesített minket, hogy a szünet arról szólt, hogy fényképezkedj az állatokkal, vegyél meg mindent a gyereknek. Végül egy minivonatra felültek, de így is majdnem elaludtak az autóban.

Végül szerda lett a leghidegebb délelőtt, így ismét megpróbáltunk bejutni a barlangba. Egy órás várakozás után elindult a túra, ezt is nagyon modernül kialakították. Amíg bent várakoztunk, volt egy kicsi játszótér, majd a bevezető rész több helyen is 3D-s monitorokkal szemléltette a barlangrendszert. Maximot már lekötötte a barlangok keletkezése, főleg a dinós rész. Aztán csónakáztunk a kristálytiszta vizen, amiért tényleg megérte sorba állni.
A barlang után elsétáltunk a tóhóz, megnéztük a hatalmas malomkereket, majd a Pura Vida étteremben ebédeltünk egy jót.
Csütörtökön indultunk Csabára, de megálltunk Fűzfőn bobozni. Ez is elnyerte mindenki tetszését, le a kalappal a kivitelezés előtt; bitzonsági öves bobok, eső esetén tetőt tesznek rá, mi az elején így csúsztunk mert csapott. Ha bérletet vesz az ember, nem is olyan drága a csúszás, szuper a mellette lévő fajátszótér és fitness park, a kilátóról látszik a Balaton, és a nagyobbaknak a kalandpark is jónak tűnt.
| Elnyammogtak egy fagyit várakozás közben, kabátban |
Csütörtökön indultunk Csabára, de megálltunk Fűzfőn bobozni. Ez is elnyerte mindenki tetszését, le a kalappal a kivitelezés előtt; bitzonsági öves bobok, eső esetén tetőt tesznek rá, mi az elején így csúsztunk mert csapott. Ha bérletet vesz az ember, nem is olyan drága a csúszás, szuper a mellette lévő fajátszótér és fitness park, a kilátóról látszik a Balaton, és a nagyobbaknak a kalandpark is jónak tűnt.
Robin nehéz eset, mindig olyan színű bobba akart ülni mint Maxim, de váltakozva jöttek a színek. A negyedik kör után már nem variált annyit, de előtte volt, hogy a 2. autóba ült, mert ő éppen pirosat akart, na de addig nem tudtunk indulni, amíg nem ment el az első autó, de szerencsére a fiatal srácok, akik felügyeltek és kezelték a jegyeket, nagyon kedvesek voltak, és az első alkalom után látták, hogy ha rugalmasak, mindenki gyorsabban halad, így pl előre hívtak valakit a sorból, hogy üljönek be az első bobba, és két perc múlva már a miénk jött.
Egy egész napot el lehet itt tölteni, végül mi is csak késő délután indultunk tovább, és 9 óra körül érkeztünk Nagyiékhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése