Már nem emlékszem, hogy írtam-e Robin kedvenc játékáról illetve feszültséglevezető módszeréről. Szerencsére nagyon ritkán kéri az utóbbi időben, nehezebb lett 2 kilóval ősz óta, és nem mindegy hogy 12,5 vagy 14,5 kg-t kell a lábánál fogva emelgetnem, cipelnem. (Jó, jó, tudom, hogy ő így is pille könnyűnek számít.) Ugyanis ha fel kellett vennem otthon, akkor a bokájánál fogva kérte, fejjel lefele cipeltem a porszívóhoz orrszívásra, fürödni, sőt, még a kádból is a lábánál fogva kellett kivennem. Biztos, hogy erősödött vele, annyiszor tettem le és fel ebben a pozícióban. Lehet, ezzel erőltettem meg a csuklómat :)
Én annyira szerencsés vagyok, mert minden nap kapok ajándékot: azt játszuk ugyanis, hogy ők az ajándékaim amikor kiveszem őket a kádból. Bebújnak az óriási törölköző alá, nekem ki kell bontanom őket. Robinnál egy darabig az sem volt mindegy, hogyan bontom ki, eltépem a csomagot, vagy ki kell vágnom ollóval. Néha aranyos cica, néha vad dinó és van hogy robot bújik elő, ami egy idő után önműködő és nem lehet kikapcsolni, mert mindig vissza kapcsolják magukat, miközben azt kiabálják, ro-bo-ta.
Ő is mint Maxim szereti újra játszani a már megélt, lezajlott dolgokat, amik rosszul érintették vagy meglepték. Sokszor ő valamilyen kisállat, akit le kell szidnom, akinek meg kell tiltanom dolgokat, vagy éppen mérgesnek kell lennem rá. Az, hogy milyen állat bőrébe búj, nagyban befolyásolja egy-egy mese, vagy élmény. Sokáig cica volt, néha nekem kell négykézláb játszanom a cicát, de volt már krokodil, teknősbéka, miután Orsiéknál megfogta őket, és el is dobta az egyiket, úgy megijett a karmaitól. Újabban pici kutya, mert látott egy csivavát és nagyon tetszett neki. Hogy fokozza, vad pici kutyává is tud változni.
Miért is érzékeny? 3 évesen megkérdezi tőlem epilálás közben, hogy fáj-e. A múltkor Norbi csiszolta a sarkát, oda ment hozzá, nézte, majd tőle is megkérdezte, hogy fáj-e neki.
Néha sikerül a figyelemelterelés, ha azt játszom, hogy én vagyok a cica, aki sír. Odajön, és nagyon gyengéden megkérdezi, mi a baj cica?, megsimogat és mondja hogy ninc szemi baj, itt vagyok.
Cicaként már sokszor mondta, hogy szeret engem:
- A cica nagyon szeret enged.
Állandóan azt kérdezi, hogy ezt kitől kaptuk ? Ha nem tetszik neki a válasz, akkor kijavít, de kis idő múlva megkérdezi, hogy ezt tényleg attól az illetőtől kaptuk.
Van egy kicsi, egy közepes és egy nagy távirányító a tévéhez és egyéb kütyükhöz. Mi még nagyban vacsorázunk Norbival, ők már felállnak az asztaltól, rohangálnak, veszekednek vagy éppen kérnek valami mesét. Hogy ne kelljen felállni, és hogy nyugodtan befejezzük a vacsorát, néha megengedjük nekik, hogy megnézzenek egy mesét. Egyik este Norbi mondta Robinnak, hogy hozza a középső távirányítót. Másnap vacsi után szó nélkül feláll az aszaltól, rohan a tévéhez és kiabálja:
- Melyiket? A közepeset?
És íme néhány vicces mondása:
Megyek érte a bölcsibe. Nesta a kis barátnője, sokat játszanak együtt, ha ő ott van reggel, akkor Robin gond nélkül megy be.
- Neszta már haza ment.
- Ki ment Nestáért? - kíváncsiskodom.
- Nem, először bementünk, aztán ki.
Ül a bilin, pókemberes bugyija letolva.
- Anya, hol van a pókember?
- Ott, a bugyidon.
- Nem, a mesében van!
- Neked ninc kukid? - kérdezi tőlem.
- Nekem nincs.
- Miért?
- Mert én lány vagyok.
- Miért?
- Mert lánynak születtem.
- Neem, te anyának születtél.
Azóta többször lejátszottunk hasonló beszélgetést, ahogy Robin azon tűnődik, vajon én most lány vagyok-e vagy anya.
- Robin, hogy hívnak?
- Lobin.
- Jó, de milyen Robin vagy?
- Ö, szpeciális Lobin.
Maxim néhány vicces szólása:
- Megnyugosztottam Robint.
Maxim megnézte apa neszeszerét.
- Apa, kotorásztam a te neszeszőszörödben.
Reggel álmosan kászálódik ki az ágyból és ezt motyogja:
- Büszke vagyok az izmaimra, csak nagyon nehezek.
Mamáéknál szedem össze Lia csörgőit, kérdezem, hogy miben voltak.
- Nézd csak, abban a "roszmanos" (Rossmannos) szatyorban.
Erre Maxim:
- Hol a rossz manó?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése