Maxim oviba jár

Minden kezdet nehéz. Ezt a bejegyzést sem bírtam elkezdeni, vártam hogy alakulnak a dolgok.

Értelmetlenül vettük tudomásul, hogy mi Capellenben lakók, máshová visszük a gyereket napközibe (maison relais-be), nem maradnak a kicsik az ovi épületében, ahogy eddig a tanévig, tehát hétfő, szerda, péntek napokon a capelleni gyerekekért jön egy gondozó délben, lista alapján összeszedi őket és átviszi a capelleni maison relais-be, ami a rendes iskola épületében van, és ahol minden capelleni gyerek együtt ebédel, ha sokan vannak, akkor a kisebbek egy külön teremben. Majd ezeken a napokon 2-kor visszakísérik a gyerekeket az ovi épületébe, és akikért 4-kor nem mennek, visszaviszik megint a napközibe. 2-től 4-ig ugyanis ovis foglalkozás van, de kedden és csütörtökön délután nincs ovi, tehát ezen a két napon a capelleni gyerekek maradnak a napköziben az iskola épületében, míg a Mamerben lakó ovisok a saját ovódájukban maradnak, legfeljebb nem a saját termükben. Ezt a fantasztikus szervezést, hogy a capelleni kicsik miért nem maradhatnak az ovi épületében a napköziben, senki nem érti, a körzeti tanács így döntött, és kész. Első héten Maxim azt kérdezte, miért nem maradhat a csoportjával az oviban, úgy ahogy a többi gyerek, második héten pedig nem akart oviba menni, csak napközibe. Szerencsére még van egy-két capelleni a csoportjában (két lányról tudok), így legalább könnyebben megérti, hogy nekik máshol van a napközi. De így nem csupán a gyerekek, gondozók újak, hanem a hely is. Az egyik ovis néni azzal próbált nyugtatni, hogy ez hosszútávon sokkal jobb, mert így nem unja meg az ovit. Persze, egy 4 éves gyereknek (sokan még csak 3 évesek), biztosan erre a rengeteg változásra és újdonságra van szükségük. Na mindegy, ezen nem tudunk változtatni, de ez nem könnyíti meg a kezdést. Ráadásul, ha Maximot 8 előtt viszem, akkor még nincs ott minden csoportnak az óvó nénije, és egy darabig a tornateremben gyülekeznek, na ez második héten teljesen kiborította Maximot, olyannyira, hogy két reggel úgy kellett leszedni rólam, nem akart elengedni, miközben Robin is a kezemben volt. Ami az egészben a poén, hogy az ovi épületében 4 terem van, de 5 csoport indult összesen, így az 5. csoport a capelleni napköziben van, és míg a capelleniek maradnak ott, a mameri gyerekeket viszik napközibe az ovi épületébe. Tudtátok követni? Szerintetek a gyerekek ebből mit fognak fel? 

Szóval reggel gyülekező, kis hátizsákban vinni kell vizet és tízórait, a hátizsákot betesszük a fakkba, majd szabad program 9-ig, ekkor van valami foglalkozás, majd 10 körül fürdőszoba, tízórai. Ezután ha jó idő van kimennek, ha rossz idő van, akkor két csoport mehet a tornaterembe, és majd legközelebb a másik két csoport megy a tornaterembe. Ebéd, és vagy délutáni foglalkozás vagy napközi. Az uzsonna megoldott, az iskola/ovi részt vesz egy EU-s programban, így minden délután van gyümölcs, a napköziben pedig 4-kor uzsonnáznak (pehely, müzliszelet, péksüti és gyümölcs). Most megpróbálom majd 4-kor elhozni Maximot csütörtökönként, ekkor ugyanis távmunkázok, mert ha már ott uzsonnázik, akkor későn megyünk érte - Maxim logikája szerint. 

Az első hét viszonylag jól ment. Azt mondták nyáron a nyílt napon, hogy a gyerekek érkezési sorrendben választhatnak majd jelet, ehelyett ki voltak előre osztva. Norbi vitte Maximot első nap, nézték a jeleket, Maxim a tigrist választotta, mikor Norbi meglátta, hogy a jeleket már kiosztották. Hála az égnek, Maxim pont a tigrist kapta. A többi napon én vittem, korán keltünk, hogy Maximot a nagy forgalom előtt el tudjam vinni Mamerbe, ez pontosan 4 km a házunktól Luxembourg város fele, aztán Robint a bölcsibe vissza Capellenbe, majd irány az állomás. A két hét alatt minden nap elértem a vonatom :-). Első héten nagyon fáradt volt Maxim, taknyos is lett, Robinnal együtt a hétvégére.  Minden este 8-kor már aludt. A fáradtság mellé nyávogás is társult, illetve rengeteg kiabálás. Játékból ugyan, de egy idő után már fájt tőle a fülünk, de legalább kiadta magából a feszültséget. Az oviban sem volt vele semmi gond, a napköziben sem, sőt mondták, hogy igen, csendes, de nem mondanák, hogy visszahúzódó, mert a nagyobbakkal barátkozik, nem kell aggódnom, hogy nem illeszkedik be. Az első napokban azonban megkérdőjelezték, hogy beszél-e luxemburgiul, mert kérdeztek tőle valamit és ő vagy nem értette, vagy leblokkolt, mert nem ismerte az illetőt, mindenesetre múlt héten megkérdezte tőlem Äennie óvónéni, hogy miért tud Maxim ilyen jól luxemburgiul. :-) Ő a csoport vezető óvónénije, és még két másik óvónénijük van, de ők félidőben dolgoznak; a gyakorlatban tehát mindig két óvónéni van a 20 gyerekkel.

Az első hét gyorsan eltelt, a kimerültséget, fáradtságot és türelmetlenséget leszámítva egész jól ment, de a második hét katasztrófa volt. Ahogy említettem, két reggel nagyon rosszul ment az elbúcsúzás, iszonyat fáradt is volt délutánonként, estére pedig kezelhetetlen lett, mindenért sírt vagy nyávogott. Beszéltem a napközivel és az óvónénivel is, hogy ne kérdezzék, hanem mondják Maximnak hogy aludjon egy kicsit, ha van rá lehetőség. Az oviban eddig egyszer pihent le, a napköziben viszont többször aludt már azóta, és ez sokat számít. Sajnos a második héten megint elkezdett köhögni, csütörtökön elvittem orvoshoz, de szerencsére a tüdeje tiszta, kapott kétféle kanalast, most jött rendbe, sokáig taknyos is volt. Persze Robin is, múlt héten tiszta takony volt, teljesen kidörzsölte a sok orrtörlés, orrszívás az orrát. Elérkezett a harmadik hét, kicsit tartottam tőle, mert Norbi délutános volt, de reggelente felkelt, ő vitte Maximot, és délután nem volt olyan nyűgös Maxim sem. Minden este már Robin előtt elaludt, továbbra is fáradt, de kezdi megszokni az új helyeket. Van egy kis barátja, Charel, mindig együtt játszanak, csak őt emlegeti Maxim, pedig a napköziben is tudja már sok gyerek nevét, de ott mindig mással játszik. Ha a szomszéd utcában lakó magyar kislánnyal, Hajnival ebédel, akkor mindig elmeséli. Nem tűnik rossznak a napközi sem, már mondta, hogy melyik nénit kedveli, nem csak az oviban, hanem a napköziben is készítettek apák napjára ajándékot, állítólag ott is szoktak énekelni, megtanítják őket, hogy egyedül szedjenek ebédet, van lehetőség, hogy kint is játszanak. Remélem, hogy ugyanazok maradnak majd a gondozók a napköziben, ha egyszer kész lesz az iskola Capellenben, hogy legalább ne kelljen mindent előröl megismerni.

Nagy változás ez Maxim életében, és ennek egyik jele, hogy rendszeresen, minden 2. vagy 3. éjszaka felébred, és ott kell maradni vele. Így legalább tudjuk, hogy lassan ugye, de feldolgozgatja a sok újdonságot.

Robin a Pumukli csoportban

Már több mint egy hete a nagyobbak csoportjába jár Robin. Könnyen ment az átszoktatás, nyáron sokat volt Maxim csoportjában, elment velük sétálni, kirándulni, sőt egy-egy délután levitték a nagyokhoz az udvarra játszani. Igaz, hogy Maxim mindig ott volt, de a gyerekek többségét így ismerte már, és a gondozónéniket is. Eléggé elfárad, jól alszik ebéd után, eljátszik egyedül, de többnyire egyedül. Reggelente már nem sír.

Otthon egyre több szót mond már, nagyon sokat utánunk ismétel, amit felismerünk, de sokszor csak úgy beszél, hablatyol.

Az értékelő megbeszélésen nem tudtak semmi negatívumot mondani Robinról. Nagyon sokat fejlődött minden értelemben, még izgágább, energikusabb lett. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy fejbe vágott egy kisbabát, nem tudják, miért, de szerencsére soha többet nem ismétlődött meg. Önállóan eszik, igen, otthon is, az más kérdés, hogy hiába adunk rá kabátelőkét, az átázik ha levest eszik vagy ha leönti magát, a rendes előke viszont nem védi a ruha ujját, nadrágját, arról nem beszélve, hogy sokat tekergeti a haját, evés közben is fogdossa, így mindene koszos lesz. A székéről, padlóról nem beszélve, viszont tényleg ügyesen eszik már. Egyetlen dolog miatt aggódtak, de szerencsére ez csak egy-két hétig tartott Robinnál - nem értem, miért nem szóltak akkor -, más szülőkhöz simán oda ment, és kérte hogy vegyék fel, van aki fel is vette, és ő elégedetten ült az idegen anyuka vagy apuka karján. Aztán egyik napról a másikra elmúlt. Mi itthon semmit nem vettünk észre, ha velünk van, mindig tart egy nagy lépés távolságot, ha szólnak hozzá vagy közelítenek felé, de az is tény, hogy sokkal bátrabb mint Maxim, nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne legyen túl közvetlen vadidegenekkel.

Maxim 4 éves

 

Szombaton ünnepeltük a szülinapját Milánékkal és Lilláékkal. Mi vasárnap adtuk oda az ajándékot, egy kalózmintájú sátort, néhány meleg zoknit, két melegítőt és egy könyvecskét. A sátornak Robin is örült. Mivel a szülinapja hétfőre esett, így hétfőn vitt az oviba muffint. (Sajnos a dínómuffinok most nem sikerültek, így végül szimpla muffinokat vitt Maxim. Elég mérges lettem, hogy egyrészt elcsesztem az egész délutánom, másrészt meg a dínóforma lett volna a lényeg.)

Maxim nem is értette, hogy ha szombaton volt tortája, és ajándékok Lillától, Milántól, akkor mi miért mondjuk neki vasárnap, hogy Boldog születésnapot, és miért mondjuk hétfőn, hogy igazából ma van a szülinapja, mikor neki már tegnap volt. Viszont a szombat jól sikerült, még pénteken elkészültek a torták, és feltettük főni a borjúpaprikást, bográcsban, szabad tűzön. Mivel Norbi szülinapja keddre esett, így két tortát készítettem, hogy mindenkinek legyen külön, és hogy mindenkinek jusson is.

Az egyik egy csokitorta volt Limarától, a másik pedig anyukám citromtortája dínóformában elkészítve és a citromkrém zöldre festve. Mivel nem szerettem volna ételfestéket használni, így matcha teaporral színeztem a krémet. Végülis ezért lett citromtorta, hogy a teapor harmonizáljon valamelyest a krémmel. Sajnos Robin pont felsírt, amikor a tortát vágtuk, így a többiek már végeztek vele, mire én visszamentem. Robin is csak később evett a tortából, cseppet sem zavarta, hogy egyedül ül az asztalnál.

 

Maxim nagyon örült az ajándékoknak is, meg hogy játszhatott Milánnal és Lillával, igaz Milán egy idő után bement és egyedül legózott, amíg a többiek szaladgáltak. Este hiába volt Maxim nagyon elfáradva, miután bepakoltunk, és megunta a fűrészelést a Lillától kapott szerszámkészlettel, jöhetett Milán ajándéka: matricás-festős dínókönyv és papírból összeragható dínók, mindet össze kellett raknunk, és állandóan a dínókkal kellett játszanunk.

Visszatért a kérdések korszaka, és ha egyszer elkezdi, nincs vége. Ha az a válaszunk, hogy nem tudjuk, akkor megismétli még néhányszor a kérdést, vagy az újabb kérdés megint olyan, amire nem tudjuk a választ. Kedvencem az, amikor úgy kezdi, hogy "tudom, hogy nem élnek dinoszauruszuk, de..."

Néhány mondása, régebbről, nem régről.

Reggelizünk:

- Maxim mindjárt megeszed a reggelid, várj meg - mondom neki.

- Én még sokat eszek Aja, ne izgulj.

Öltözünk, és megy az alkudozás, mit vegyen fel, ne vegyen trikót, meleg lesz, de zoknit vegyen, mert még hideg van, de zoknit sem akar venni:

- Látod, már melegül is be.

A fürdőnadrágot nyáron vízibugyingónak hívta - saját szóalkotás.

A bölcsiben az egyik kisfiú, Olíva nővére oviba ment, de néha jött még a lány, Johanna is, aki ezelőtt Maxim csoportjában volt. Egy időben sokat kérdezte Maxim, hogy ki kinek a hasában nőtt. Ennek együttes hatása:

- Képzeld Aja, Olivának egy hatalmas Johannája nőtt.

Túrórudit eszünk, Maxim madártejeset választ, tanulmányozza a csomagolást:

- Ez nem is madártejes túrórudi, ezen boci van!

Nagyon óvatosan, hosszú folyamat részeként vezettük be az ovit Maximnak, többek között azt kellett elfogadnia, hogy nem mehet többet bölcsődébe, mert már túl idős. Egyik reggel bölcsibe menet kérdezi, hogy miért nem mehet bölcsibe. Majd ahogy az udvarra érünk, elkezdi mondandóját:

- Csak akkor köszönök a bölcsiben, ha kint vannak. Mert nem férek be, akkora vagyok.

Továbbra is azt szereti a legjobban, ha valaki játszik vele. Robin sokszor már jó partnere a szaladgálásban, és egyéb hülyeségekben, de a beszédes, szerepjátékokhoz mi kellünk. Ilyenkor pedig nem csak a szerepet osztja ki, hanem a mondatok többségét is a szánkba adja, legalábbis az elején. Ráadásul még mindig nem tudja a különbséget a kérdezni és mondani között.

- Anya, mondjad, hogy látod (mármint kérdezzem tőle).

- Látod? - kérdezem.

- Mit? - vágja rá, teljesen elfelejtve, hogy rám osztott egy szerepet. (Norbival akkora nevetésben törtünk ki, szegény Maxim nem figyelt vagy elvesztette a fonalat :-))

- Majd készítünk csigacsapdát - mondom Maximnak, látván, hogy teljesen megrágták a paprikáinkat, paradicsomokat.

- Minek?

- Hogy abba belemásszanak a csigák, és ne egyék meg a paradicsomot.

- Majd készítünk csigacsapdát, abba belemásznak a csigák, és megdöglenek - összegzi Maxim.

Nevetek, majd így folytatja:

- Igen, elpusztulnak.

- Már felengedtük a redőnyt - mondja nekem reggel. (Vagyis felhúztuk a redőnyt. Még midnig előfordul, hogy egyszerű igekötőcserével új szót alkot.)

Matjiék Mallorcán

Szeptember második hetét Mallorcán töltöttük, egész pontosan, szombat délben érkeztünk az Alcúdia öbölbe, a Playa de Muro Village szállodában, ami a partszakasz nevét is viseli. Nagyon jól éreztük magunkat, igényes, több épületből álló szálloda, hatalmas kerttel, finom, minőségi, friss ételek, homokos part, sekély, meleg vízzel, és rengeteg kisgyerekes család, telitalálat a választás. Igaz, mindezekért elég rendes árat is kértek, de nem csalódtunk. Az első három nap a felhők ellenére meleg volt, még éjszaka is, viszont a hét közepére, szerdára beesőzött és aznap hűvös is volt. Eredetileg keddre ígérték a sok esőt, ezért mi akkorra szerveztünk egy kis kirándulást, de Palmán nagyon meleg volt. Csütörtökön felhős volt az idő, de már nem esett, és pénteken meleg volt, ekkor barnultunk a legtöbbet. Nem sok naptej fogyott, de így nem kellett aggódni, hogy már dél van, és a gyerekek homokoznak, vagy Robin éppen a tűző napon rohangál a kertben. Az egyetlen negatívum a helyi adottságokat illetően, hogy a forróság elmúlásával megjelentek a szúnyogok, és esténként jól összecsíptek minket, főleg Norbit :)

Még egy negatívum történt, de ez nálunk nem meglepő, betegek lettek a gyerekek. Szerintem még innen hozott valamit Robin, mert ahogy megérkeztünk, elkezdett folyni az orra, és kedd reggelre hörghurotot diagnosztizáltam nála, szerencsére készültem, de a szerdai napot négyszeri ventolinnal vészelte át, aztán már éjszaka nem is köhögött. Ekkor jött Maxim, igazi száraz fullasztó köhögéssel, semmi nem akart használni, így elmentünk a gyógyszertárba, kaptunk valami spanyol szirupot, délután és este bevette, és láss csodát, a köhögése felszakadt. Megkönnyebbültünk az utolsó napra.

Nem volt szoros napirendünk, reggel kényelmesen felkeltünk, megreggeliztünk, aztán irány a part, fél egy fele ebéd a szálloda bárjánál a tengerparton, Robin délutáni alvása következett vagy velem vagy Norbival, addig a másikunk Maximmal a parton játszott, majd uzsonna, tengerpart és végül fürdés után vacsora. Vacsora után még többnyire maradt energiájuk a gyerekeknek szaladgálni, mi meg műanyag pohárból koktéloztunk. Persze azért nem ment ilyen simán minden. Eltelt két nap, mire kitaláltuk, hogyan is együnk, hogy a gyerekek ne akarjanak 10 perc után felállni az asztaltól. Robin többet akart a medence körül és a kertben szaladgálni, mint a tengerparton. Az elején sokat fürdött, rögtön bele ment a vízbe (nem úgy mint Maxim anno Krétán), de aztán ő inkább lépcsőzött, vagy a lábmosónál a jéghideg vízzel mosta a lábát. Viszont ennyi időt nem töltök velük otthon úgy, hogy csak rájuk figyelek, Maximmal egy-két órán át homokozunk, beszélgetünk (visszatért a "kérdések-tömkelege korszak"). Annyira jó volt, hogy nem kellett takarítani - legfeljebb az asztal alól egy kicsit felszedni a kajarengeteg egy részét -, főzni, hogy nem nekem kellett kitalálni, mit is főzzek egyáltalán. A gyerekek változóan ettek, szerintem a betegség is közbe játszott, de azért mindig találtunk nekik is legalább kétféle finomságot. A tenger nagyon kellemes volt, viszont már első nap ért egy kisebb sokk. Csak a bólyáig akartam beúszni, eleve nagyon sokáig leér a lábunk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valami elúszott mellettem: egy számomra óriási medúza. Gondoltam, megfordulok, ekkor viszont sok medúza lett mellettem, alattam. Gyorsan kiúsztam, nem ért hozzám egyik sem, de én annyira  megijedtem, hogy többet nem úsztam igazán, mert a part mellett tényleg nem lehetett úszni, néha hullámzott is, meg nagyon sekély volt a víz. A neten megnéztük később, hogy ezek a babafej nagyságú medúzák közönséges medúzák, a csipésük csupán kellemetlen viszketéssel jár, ami hamar elmúlik. És senkit nem láttunk az egy hét alatt, hogy megcsípte volna, igaz, nem sok mindenki úszott a tengerben, inkább csak fürdőztek az emberek. Kétszer kölcsönöztünk vízibiciklit, és onnan láttuk, hogy ahogy mélyebb lett a víz, kb. 2 méter, ott már tele volt medúzákkal. Az első vízibiciklizést Robin is élvezte, Maxim meg egyenesen odáig volt, hogy látja a sok medúzát. Az utolsó délután is kölcsönöztünk, de akkor Robin nem akart egy helyben maradni, pedig akkor nem hullámzott a víz sem, volt nálunk fényképező is, hiába, ha neki mehetnékje van, nem tudjuk egy helyben tartani. Ez gond volt a repülőn, buszon is, ezért is béreltünk autót, és mentünk el négyesben kirándulni a Palma Aquariumba. Következzen néhány kép, a többi a szokásos helyen feliratozva. Figyelem, nagyon sokat fényképeztünk, még Maxim is kattintgatott. Amíg otthon, vagy éppen a szobában nem akart elmenni egyedül vécére, addig a parton, a kertben, étteremben simán mászkált egyedül.

Ez inkább egyszemélyes csónak - Kriszitől -, kettőjükkel mindig befolyt a víz, becsapott a hullám. A hét első felében kevesebben voltak a parton, de ha tele is volt, sem volt tömegnyomor-érzésünk.

 

A kis kirándulásunk a nagy akváriumba. Szép volt, élvezték a gyerekek. Délben kisütött a nap, és Robin állandóan a szökőkútnál akart szaladgálni. Bent viszont figyelte a halakat.

 

Ahogy említettem, szerdán többször esett és hűvös is lett. Először biciklit akartunk kölcsönözni, de mire találtunk biciklit, egyrészt elkezdett esni, másrészt a gyerekülések szivacsából csavarni lehetett a vizet, így nem lett semmi a bicikliből, helyette délután kisvonatoztunk, ami a kisváros, kis folyó és egy kis tó illetve rengeteg szálloda körül vitt minket. Sok megállója volt, és mikor állt, Robin türelmetlen lett, így ez az egy óra kicsit hosszúnak bizonyult. Ezen a napon amúgy is nyűgös volt Robin, biztos a hörghurut miatt is, de sokat kellett kézben vinni. Játszótér után a parton sétáltunk vissza.

Maxim készítette a képet, a háttérben Norbi viszi Robint

Napsütésben szaladgált Maxim, ahogy írtam, nem zavarta, hogy mi sehol nem vagyunk, a lényeg, hogy ő legyen mindig elől, ő érjen le elsőnek a partra, ő lépjen be elsőnek az étterembe, ő nyissa ki az ajtót, néha a sírba visz ezzel az "elsőnek lenni" dologgal.

Egy medúza, teljesen feljönnek ám a víz felszínére, és nem tudom, látszik-e a mérete, de kb. Robin-fej nagyságúak lehettek.

Robin drága, a nyaralás közben kezdte mondogatni Maxim nevét: Maatjí - kiabálta neki sokszor. Itthon nem mondja.

Igaz, hogy félénk Maxim, de azért nem csak az öccse bátor. A reptéren, a beszállást várva találta ki ezt a mutatványt: fejjel lefele kapaszkodik, a cipőjét az üvegfalra helyezve segíti magát.

Hát ennyi jutott eszembe, meg hogy ide bármikor visszamennénk. Maxim a tengerpart után óceánhoz szeretne menni.