Biciklitúra

Két hete elmentünk biciklizni. A bicikli út eleje az erdőn át visz, majd a vonatsínek mellett megy egészen Mamerig, a következő településig. Akkor Mamer előtt visszafordultunk, mondván, hogy próbának ennyi elég, legközelebb tovább megyünk. A fiúk nagyon élvezték, Robin a dimbes-dombos részekkel is ügyesen megbirkózott, csak ne lett volna az állandó vita azon, ki megy elöl. Maxim természetesen mindig elöl akart menni, és abban igaza is volt, hogy Robin lassabban megy a futóbiciklin, mint ő a rendes kerékpárral. A következő túrán azonban mindig kijelöltük, meddig megy elöl Robin, és meddig Maxim, így kevesebb volt a veszekedés. Napokig kérték, hogy menjünk újból, de hétköznap sajnos ilyenre nincs idő, másrészt sokszor esett. Végül szombaton ebéd után elindultunk. Borúsnak ígérkezett, de a végén napsütésben tekertünk; először a játszótérre, majd Maxim ovijáig, mert meg szerette volna mutatni, hova mentek piknikezni a csoporttal. Végül csak egy darabig mentünk, mert Robin kezdett kidőlni, az ülésbe azonban nem akart bele ülni. A második uzsonna után elindultunk haza fele a városon át. Már Capellenben jártunk, ahol a körforgalomnál lévő zebrákon mentünk át. Ledöbbentünk, mikor egy helyi rendszámú autó elhaladt az orrunk előtt, úgy hogy álltunk a zebra szélén, és már át akartunk haladni, mert messze volt még az autó, csak valamiért ott ragadtunk. És még mutogatott is, Norbi szerint, hogy a gyerekek szálljanak le a bicajról. Én toltam a biciklit az előtte lévő zebrán, amit látnia kellett, gyalogosan várakoztam, gyerekekkel, és még ő állt feljebb. Robin sokszor leszáll a zebrán és tolja a futóbiciklit, de azzal aztán csigalassan halad át az úton, és ha magas a padka, még Maxim sem tudja mindig felemelni a biciklije kerekét. A tanulság az, hogy extra figyelmeseknek kell lennünk, itt is elkanászodtak az autósok. Pedig ez egy idős pasi volt a feleségével. Vajon hova siettek szombat délután? Biztosra vettem, hogy felébrednek éjszaka, lábfájásra panaszkodva, Robinban 100 % voltam, de végül szűk 12 órát aludtak egyhuzamban :-).

 

 

Újabb eperlekvár

A tavalyi 40 kg eper leszedése és az azt követő lekvárfőzés nem szegte kedvünket, így az idén újra neki álltunk eprezni. Ezúttal előre látóak voltunk, megegyeztünk, hogy kb. mennyit szedünk, bár kicsit több lett ismét, azt hiszem, hogy 27 kg-t szedtünk végül, ugyanott, ahol tavaly. És ugyebár, ember tervez, Isten végez, már kezdtünk bepakolni a kocsiba, mikor megváltozott a terv, és végül nálunk főztük be a lekvárt, mert Vince belázasodott. Orsi Milánnal szedte, Maxim szaladgált a sorok között, Robin meg mikor rájött, hogy nem szaladgálok velük, és a hosszú ültetvényen nem látott, elkezdett üvölteni. Mire leszedtük az epret, picit cseperegni kezdett az eső, de szerencsére nem lett belőle semmi, legalábbis a mi kertünkben nem, mert 15 kg-t bográcsban főztünk be, amit a végén egy kis agár-agárral sűrítettünk. Lábasban 4 kg-t, nagyon sokáig, lassú tűzön főztünk, ebbe nem is raktunk sűrítőt, és kb. 15 dkg nádcukrot tettünk 100 dkg gyümölcshöz (és egy kis citromsavat még). A sterilizálást ismét a mosogatógépre bíztuk. Finom lett az idei befőzésünk is, tiszta gyümölcsíz. A legnehezebb az volt, hogy útlezárások miatt kerülnünk kellett, és kicsit soká érkezett meg Norbi a pizzánkkal, de a három gyereket nem zavarta a késői ebéd, és este 8-kor is még játszani akartak. Reméljük, ez a széria is sokáig eláll.

 

Májusi összefoglaló

Nagyon gyorsan eltelt ez a hónap is. Nekem úgy tűnt, rengeteg mindent csináltunk, de inkább apró dolgokat, mint kertészkedés, takarítás, füvesítés, bár ez utóbbi azért sok előkészületet igényelt.

Maxim folyamatosan taknyos, néha köhécsel is, szerintem a fogai miatt is. A húsvéti szünet második felében összeszedett valami vírust, kicsit belázasodott, aztán meg hányt is. Pont mikor egy minicirkuszba akartunk menni, ahova végül másnap elmentünk, de aztán csak itthon maradt Maxim egy napot, Szerencsére senki nem kapta el, de azóta is náthás vagy rekedt hangja van.

Robin végre elkezdett futóbiciklizni. Már nem volt neki kényelmes a kismotor, de nem akart átpártolni az ingatag járműre. Ráadásul teljesen tönkre tette a cipőit, a végén vettem neki cipővédőt, amiben kettő percet ment, majd közölte, hogy ő ebben nem tud motorozni. Most tornacipőben szabad neki biciklizni, még elég óvatos, és inkább teli talppal fékez, de majd meglátjuk, hogy bírják a lábbelijei.

Vettünk egy ugrálót a kertbe, ez jó befektetés, kár, hogy esőben nem lehet használni, viszont gyorsan szárad, így ha fél napot nem esik, már mehetnek is be ugrálni. Sokat használják más játékokhoz is, mint pl. plüssállat-gyűléshez.

Elmentünk a gyerkőcökkel a sport napra, lásd Sportnap című bejegyzés, a fiúk egy Mustang kiállítást is megnéztek a közeli bevásárlóközpontban, ahol Maxim fényképezett és ahol találkoztak a cukrot osztogató Elza hercegnővel és Pókemberrel, és ahonnan egy-egy "ferrario" sportautóval tértek haza. (Robin hívja a ferrarit ferrariónak, és minden verseny szelepkupa illetve minden győztes a szelepkupát nyeri meg; még Maxim is sokszor ezt mondja, pedig ő már tudja, hogy az csak a Verdák mesében van. Maxim megjegyezte, hogy jó,jó találkoztak Pókemberrel, de az csak egy ember jelmezben.)

Robin a pünkösd előtti héten egy pónifarmra látogatott el a bölcsivel, ahol pedagógiai, gyógyászati célokra használják a lovaglást és a lovakkal foglalkozást. Két nap múlva pedig bevonatoztak a városba és ettek egy hamburgert a mekiben. Imád buszozni és vonatozni, viszont nagyon lefárasztják ezek a dolgok, nem csak fizikailiag, hanem szellemileg is. Ilyenkor este nagyon nyűgös tud lenni.

 

Május utolsó hete szünet az oviban, Mama jött el hozzánk egy hétre. Robin szombaton értette meg, hogy nem mi megyünk Békéscsabára, hanem Mama jön, és sajnos most Tata nélkül, mert neki dolgoznia kell. Ő végig úgy értelmezte, mi utazunk. Végül is nem olyan régen jártunk Csabán, mély nyomokat hagyott benne az az egy hét.

Mama rávette őket, hogy fejtsenek egy kis borsót, amit aztán meg is eszegettek

Pünkösd hétfő délután elmentek kirándulni egy kicsit. Én otthon maradtam, és próbáltam utolérni magam a házimunkában.

Jól megvoltak Mamával, Robin sokszor mondta, hogy mama te nagyon alanos vagy. Megejtettünk egy újabb csirke-cserét, szegény fehér pipit cseréltük le. Kiderült, hogy egy tojás, ki tudja mikor, teljesen benne ragadt, összeaszalódva, csoda, hogy heti egyet-kettőt tojt. Szerencsére kaptam ugyanolyan fehéret, igaz az új pipi gyönyörű tiszta, és kicsi a taraja, ezek feltűntek Maximnak, de kielégítette Mama válasza. 

Szombaton kora reggel ment vissza Mama, én a gyerekekkel és Orsiékkal bábelőadásra mentünk a városba. Egy erdélyi társulat mesélt Limpimpiről, Brüsszelből jöttek át gyereknap alkalmából. Az előadás erős interaktív jellege meglepte a gyerekeket. Robin először beállt a körbe a többi gyerekkel, de miután sem Maxim, sem Milán, Vince nem tartottak vele, ő is inkább vissza ült a helyére. Ő azt várta, hogy a függöny szétnyíljon, ami csupán egy óriási vásznat takart, szóval be kellett érnie egy tündérnek öltözött nénivel, aki bábokkal mesélt a barátságról. 

Az előadás után elautóztunk egy pisztrángos tóhoz, ahol a Norbik illetve Milán nagyszülei már reggel óta horgásztak. Tavaly is voltunk itt, Norbi egyik kollegája jóvoltából, aki megint kibérelte a tavat, és meghívott minket is. Olyan sok halat nem fogtak a nagy hohók, de Orsiék bevállalták a halpucolást, amiért nagyon hálásak vagyunk. Maxim és Robin állandóan az apjukkal akartak horgászni, ebéd után azonban Robin teljesen összegabalyított két botot, sírva hozta Norbi hozzám. A sírásból végül alvás lett, beleegyezett, hogy elmenjünk a kocsiba aludni. A héten egyébként végre jól aludt, egyszer még szegénykém be is pisilt éjszaka, pedig nagyon ritkán fordul elő, hogy nem ébred fel ha pisilnie kell.

Robin és Vince futóbicikliztek, játszottak egy kicsit együtt, de Maxim és Milán nem sok időt töltött együtt. Milán nagyon kitartóan horgászott. Maxim rengetegszer felmászott a nem is olyan kicsi falra, csak lefelé kellett neki egy pici segítség. Volt tombola is, egy hasznalt kenyérpirítóval tértünk haza, amit kivittünk a kukatelepre. Maxim nagyon csalódott volt, hogy nem mi nyertük meg a táblagépet.

 

Azért a mi kisfiainkra is nagy hatással volt a pecázás, mert ahogy este haza értünk, fel kellett állítani a bejáróban a horgászbotokat, amíg ők "halakat" kerestek, hogy aztán kifoghassák őket.

 

Ők mondják

Már nem emlékszem, hogy írtam-e Robin kedvenc játékáról illetve feszültséglevezető módszeréről. Szerencsére nagyon ritkán kéri az utóbbi időben, nehezebb lett 2 kilóval ősz óta, és nem mindegy hogy 12,5 vagy 14,5 kg-t kell a lábánál fogva emelgetnem, cipelnem. (Jó, jó, tudom, hogy ő így is pille könnyűnek számít.) Ugyanis ha fel kellett vennem otthon, akkor a bokájánál fogva kérte, fejjel lefele cipeltem a porszívóhoz orrszívásra, fürödni, sőt, még a kádból is a lábánál fogva kellett kivennem. Biztos, hogy erősödött vele, annyiszor tettem le és fel ebben a pozícióban. Lehet, ezzel erőltettem meg a csuklómat :)

Én annyira szerencsés vagyok, mert minden nap kapok ajándékot: azt játszuk ugyanis, hogy ők az ajándékaim amikor kiveszem őket a kádból. Bebújnak az óriási törölköző alá, nekem ki kell bontanom őket. Robinnál egy darabig az sem volt mindegy, hogyan bontom ki, eltépem a csomagot, vagy ki kell vágnom ollóval. Néha aranyos cica, néha vad dinó és van hogy robot bújik elő, ami egy idő után önműködő és nem lehet kikapcsolni, mert mindig vissza kapcsolják magukat, miközben azt kiabálják, ro-bo-ta.

Ő is mint Maxim szereti újra játszani a már megélt, lezajlott dolgokat, amik rosszul érintették vagy meglepték. Sokszor ő valamilyen kisállat, akit le kell szidnom, akinek meg kell tiltanom dolgokat, vagy éppen mérgesnek kell lennem rá. Az, hogy milyen állat bőrébe búj, nagyban befolyásolja egy-egy mese, vagy élmény. Sokáig cica volt, néha nekem kell négykézláb játszanom a cicát, de volt már krokodil, teknősbéka, miután Orsiéknál megfogta őket, és el is dobta az egyiket, úgy megijett a karmaitól. Újabban pici kutya, mert látott egy csivavát és nagyon tetszett neki. Hogy fokozza, vad pici kutyává is tud változni.

Miért is érzékeny? 3 évesen megkérdezi tőlem epilálás közben, hogy fáj-e. A múltkor Norbi csiszolta a sarkát, oda ment hozzá, nézte, majd tőle is megkérdezte, hogy fáj-e neki.

Néha sikerül a figyelemelterelés, ha azt játszom, hogy én vagyok a cica, aki sír. Odajön, és nagyon gyengéden megkérdezi, mi a baj cica?, megsimogat és mondja hogy ninc szemi baj, itt vagyok. 

Cicaként már sokszor mondta, hogy szeret engem:

- A cica nagyon szeret enged.

Állandóan azt kérdezi, hogy ezt kitől kaptuk ? Ha nem tetszik neki a válasz, akkor kijavít, de kis idő múlva megkérdezi, hogy ezt tényleg attól az illetőtől kaptuk.

Van egy kicsi, egy közepes és egy nagy távirányító a tévéhez és egyéb kütyükhöz. Mi még nagyban vacsorázunk Norbival, ők már felállnak az asztaltól, rohangálnak, veszekednek vagy éppen kérnek valami mesét. Hogy ne kelljen felállni, és hogy nyugodtan befejezzük a vacsorát, néha megengedjük nekik, hogy megnézzenek egy mesét. Egyik este Norbi mondta Robinnak, hogy hozza a középső távirányítót. Másnap vacsi után szó nélkül feláll az aszaltól, rohan a tévéhez és kiabálja:

- Melyiket? A közepeset?

És íme néhány vicces mondása:

Megyek érte a bölcsibe. Nesta a kis barátnője, sokat játszanak együtt, ha ő ott van reggel, akkor Robin gond nélkül megy be.

- Neszta már haza ment.

- Ki ment Nestáért? - kíváncsiskodom.

- Nem, először bementünk, aztán ki.

Ül a bilin, pókemberes bugyija letolva.

- Anya, hol van a pókember?

- Ott, a bugyidon.

- Nem, a mesében van!

- Neked ninc kukid? - kérdezi tőlem.

- Nekem nincs.

- Miért?

- Mert én lány vagyok.

- Miért?

- Mert lánynak születtem.

- Neem, te anyának születtél. 

Azóta többször lejátszottunk hasonló beszélgetést, ahogy Robin azon tűnődik, vajon én most lány vagyok-e vagy anya.

- Robin, hogy hívnak?

- Lobin.

- Jó, de milyen Robin vagy?

- Ö, szpeciális Lobin.

Maxim néhány vicces szólása:

- Megnyugosztottam Robint.

Maxim megnézte apa neszeszerét.

- Apa, kotorásztam a te neszeszőszörödben. 

Reggel álmosan kászálódik ki az ágyból és ezt motyogja:

- Büszke vagyok az izmaimra, csak nagyon nehezek.

 Mamáéknál szedem össze Lia csörgőit, kérdezem, hogy miben voltak.

- Nézd csak, abban a "roszmanos" (Rossmannos) szatyorban.

Erre Maxim:

- Hol a rossz manó?