2012. december 1., szombat

Természetgyógyásznál

Egy hete csütörtökön átautóztunk Trierbe a természetgyógyászhoz. Maxim már előző este is azt hajtogatta, hogy ő nem jön, ő nem szereti ezt a másik "doktornénit", ez nem aranyos, stb. Mivel nem volt választása, ő is jött. Az egész egy szűk órányi beszélgetés volt, a franciát választottuk, ez nekem is könnyebb volt, meg Norbi is értett mindent, már amennyire tudott figyelni, én ugyanis beszéltem a természetgyógyásszal, Norbi meg felügyelte a gyerekeket. Nagyon szimpatikus volt a nő, semmi hókuszpókusz, teljesen olyan volt, mint egy homeopata. Maximnak és Robinnak összeállított egy-egy terápiát. Maximnak elsősorban a tüdejét támogató, erősítő bogyót, sprayt írt fel, és egy probiotikumot. Robinról azt mondta, hogy mivel nagyon hamar kijött az első 6 foga, az energiájának nagy része erre megy el, és nem marad elég a védekezésre a kórokozók ellen, tehát erősíteni kell az immunrendszerét. Ne csodálkozzunk, hogy nem lábal ki a náthából, hiszen az orvosok mindig csak a tüneteket kezelték, és hát magától nem képes meggyógyulni. Nagyon magabiztos volt, azt mondta, szerinte 2 hét után már látnunk kell a változást. Szerinte nem lesz gond a bölcsivel sem, ez a kúra meg fogja erősíteni kellőképpen. Az egyetlen "hátránya", hogy gyorsabban fog nőni tőle. Neki egy komplexebb terápiája van,  magyarul ezt találtam: gyermekfejlődést segítő terápia (kicsit részletesebben németül), plusz kap sprayt, és probiotikumot, természetesen mást mint a Maximé, és ez tényleg egy vagyon, de ha beválik, akkor nem számít, a sok vizitdíjnál biztos nem kerül többe, nem beszélve az idegeskedésről, nyűglődésről. Meglátjuk, bízunk benne, hogy használ. A természetgyógyász szerint eddig mindenkinél bevált, de ha mégsem, akkor is van egy utolsó megoldás, ami elég bizarr, de azt mondja, erről akkor beszélünk, ha nem használ a kúra. (Egy spec laborba be kell küldeni a gyerek székletét, amit kipotenciálnak, és több évre elegendő homeopátiás szert állítanak elő így, teljesen egyénre szabva.) Ami még nagyon tetszett, hogy nem kell többet átmennünk, lehet telefonon, e-mailben is konzultálni, mert már látta a gyerekeket. Azt is mondta, hogy velünk teljesen nyugodtan tudott konzultálni, két gyereknél nem ehhez van szokva - igaz, ketten voltunk felnőttek is, ez is könnyített a dolgon. Maxim elég sokára oldódott fel, a végén mutogatta a pólóját a néninek, aki luxiul beszélt hozzá. Robin után meg egyfolytában szaladgált Norbi. Szóval nagyon pozitívan indul a terápia.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése