Maxim és Milán a játszótéren

"Maxim, te ultrabéna vagy a játszótéren"- mondta nekem Norbi vasárnap a Merl parkban. Még most is nevetek, ahogy leírom. De tényleg, sok kisgyereket nézve, Maxim iszonyat óvatos, hozzá nem ér más játékához, rengeteg időre van szüksége, hogy felmérje a terepet, eldöntse mit akar, aztán talán óvatosan belelép a homokozóba, míg más gyerek bele rohan. Amíg ő nagy nyugodtan fogdossa a homokot és üldögél, addig más szinte felborítja, épp hogy nem veri fejbe lapáttal, de őt ez nem érdekli, ő csak túrja a homokot. Vagy épp egy talált markolóval berreg.

Persze sok a nagyobb gyerek, és nyilván nem mindenkit zavar, hogy ezren vannak körülötte, de Milán sem akart csúszdázni, ha túl sokan nézték.
Arra még várnunk kell, hogy a két gyerek együtt játsszon, egy óvatos kézfogás, és egy egymás mellett homokozással kellett beérnünk. De mi legalább jót beszélgettünk, Norbi evett egy fagyit, amiből Maxim is kunyerált.
Maxim homokozik, Milán egy hatalmas lyukban üldögélt.

 

Anya, tiszta homok a kezem!

Közben összefutottunk a főnökömmel meg egy kolléganőmmel,de Maxim hamar "megszabadított" tőlük. Ők nagy lendülettel jöttek Maximhoz, aki először csak pityergett és abbahagyta a csúszdázást, utána rázendített. Nem bírja ha idegenek ilyen hirtelen, nagy lármával közelednek feléje, időt kell neki hagyni, hogy ő maga adja meg a bizalmat másoknak.
Orsival meg is állapítottuk, hogy mindkét fiú szégyenlős. Bár inkább legyenek félénkek mint agresszívek.
Összességében viszont a múltkori játszóterezéshez viszonyítva, sokkal hamarabb elkezdett játszani Maxim. Még alagúton is átbújt egyedül. Igaz, jó néhány percbe telt, mire elindult, de végül is ráértünk.
A kacsák, halak pedig kihagyhatatlan attrakció, legközelebb nem hagyjuk otthon a száraz kenyeret!